Rólunk

Szia, örülünk, hogy ide találtál! Engedd meg, hogy pár szót szóljunk magunkról…

20-as éveink vége felé járó keresztény fiatalok vagyunk, akik magunk is szembesülünk a szinte lehetetlennek tűnő kihívással: hívő párt találni. Igen, mi is végigmentünk ugyanazokon a lépcsőkön: gyülekezetekben csökken a fiatalság, a “keresztény” párkereső oldalaknak nem sikerül kereszténynek maradnia, a “keresztény” szó sokaknál kimerül az “én is hiszem, hogy van isten” vallásosságnál.

Mi hisszük és valljuk, hogy a keresztény jelző (ami azt jelenti Christianos, azaz olyan, mint Krisztus) arra a személyre igaz, aki valóban megtért és újjászületett, és életét Jézus és a szentírás tanításai szerint rendezi be.

Keressük és hívjuk tehát mindazokat a 24-40 év közötti keresztény fiatalokat (felekezeti hovatartozástól függetlenül), akik szeretnének profin szervezett, vidám, lendületes és biztonságos keretek között más keresztény fiatalokkal ismerkedni.

Gyertek, találjuk meg együtt életünk párját!

Várunk benneteket: Lilla, Orsi, István